monszun bejegyzései

2012. ápr. 14. 21:40 - írta CsacskaZora

A látszattal ellentétben nem tűntem el teljesen. Egyszerűen csak még nem találtam vissza magamhoz, szükségem van még egy kis időre. Ez azért szívás, mert tele vagyok egyetemi feladatokkal (forgatókönyvírás, filmforgatás meg hasonlók).

Mielőtt elveszteném a maradék olvasóimat is, kijelentem, halálbiztos, hogy be fogom fejezni a Monszunt. Ha idáig eljutottam vele, már nem fogom abbahagyni. Egy ideje megállt a százalékmutató, ez nagyrészt az imént felsorolt indokoknak, kisebb részt a Korra-láznak köszönhető. (Láttátok az első két részt? T_T Besírok tőle.)

Ezért arra jutottam, hogy ha már ennyit kell várnotok, ígérem, kihozom a maximumot magamból, meg ebből a suta kis Zutara történetből. Adjatok még egy kis időt, és cserébe megkapjátok az utolsó két fejezetet... együtt! Akarom mondani egymás után. Maximum 1 hét különbséggel. És ezt most így jó előre megtervezve május végére teszem. Ez még csak egy előzetes időpont, a végleges még nagyban függ attól, hogyan alakul a vizsgaidőszakom.

De addig se menjetek messzire. Mielőtt befejezném a Monszunt, még több Avatar-ral kapcsolatos írást is tervezek közzé tenni. Ha a Korra nem fogja elvenni az életkedvemet (ezt most bonyolult lenne leírni, miért tudná ez a tökéletesnek tűnő sorozat depresszióba, vagy undorba kergetni Zorát...), számolhattok pár csemegével ;)

Ez így elfogadható? Vagy már az agyatokra megyek, és nem is olvastok? :)


2012. márc. 12. 21:54 - írta CsacskaZora

//Kedves Olvasók!

Ezekben a keserves időkben, amikor hiába várunk a Monszun folytatására, mert személyünk sajnálatos módon nem lát ki egyetemi teendők hosszú listája mögül, bizony szükség van az olyan hősökre, mint a mi Hango barátunk. Az a megtiszteltetés ért, hogy itt közölhetem legújabb fanfictionjét, mégpedig azért, mert  nem csak az Avatarhoz, de a Monszunhoz is kapcsolódik.
Talán emlékeztek rá, még régebben ígértem, hogy lesznek extra kis történetek a Monszunhoz, melyek csak lazán kapcsolódnak a fő szálhoz. Nos, Hango kedvet kapott hozzá, hogy a Monszun szerint a Föld Királyságában tartózkodó Toph-ról és Aangról írjon, én pedig beavattam terveimbe. Együttműködésünk nyomán, az ő tollából született meg  a Monszun Az érem másik oldala.
Többen érdeklődtetek, hogy mi van Aanggal. Nos, egyelőre ez a hivatalos válasz, igaz, főleg Toph tálalásában. Fogadjátok szeretettel, és ne felejtsetek el kommentelni! ;) //

 

Az érem másik oldala

 

—Menj az útból, koszos némber! Mi van, nem látsz a szemedtől?

Tophnak már ahhoz sem volt hangulata, hogy toppantson lábával, és ezzel piciny kitüremkedést varázsoljon a sima kövezet felszínére, hátha a középkorú, pocakos figura, aki az imént ráripakodott, és ormótlan pókhasával félretaszította, felbukik benne. Az Omashuban eltöltött hónapok alatt annyi ostoba fajankóval hozta össze a balsors, hogy már teljesen ráunt leckéztetésükre.

Mégis, ez a kellemetlen találkozás kicsit más volt, mint a többi. Az alakját és társadalmi pozícióját tekintve egyaránt mandarinforma férfiről ugyanis messziről bűzlött a jólét, amit Toph kilométerekről kiszagolt, hiszen egész eddigi életében ez az illat vette körül, parancsoláshoz szokott hangja pedig egy az egyben a világtalan lány édesapját idézte.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2012. febr. 11. 15:45 - írta CsacskaZora

//A várva várt. Késésének okai a vizsgaidőszak és az ihletszippantó fekete lyuk, ami néha a fejem fölött köröz. Lassan készítelek rá titeket, hogy a történet a végéhez közeledik, ezért igyekszem majd gyorsabban frissíteni. Ha minden igaz, még két fejezetre számíthattok. De úgyse hisztek el már nekem semmit xD
Köszönöm a lektori munkát Hangonak, és a visszajelzéseket a szorgos kommentelőknek :) //

 

12. fejezet: Árulók

 

A volt palota valódi labirintusnak tűnt. Zuko hiába nézett hátra, már csak a sötétséget látta a háta mögött arrafelé, ahol a bejáratnak kellett volna lennie. A dohos meleg rákényszerítette, hogy megköszörülje torkát, mielőtt felzárkózott volna a levéltáros mellé.
- A helyvédnök gyakran tesz látogatást ezen a részlegen? – kérdezte.
- Nem mondhatnám, felség. Xaorong helyvédnök általában hivatali segédeket küld maga helyett – felelte az eleinte nem túl készséges főlevéltáros, akinek időközben mégiscsak megjött a hangja. Zuko ugyan jobban örült volna, ha Katara is velük tart, és nem kószál el valamerre a hatalmas épületben. Csodálkozott volna, ha a kíváncsi lány ott marad, ahol hagyta.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. dec. 9. 0:08 - írta CsacskaZora

//Tudom, hogy megint nagyon sokat kellett rá várni, és nincs mentségem rá, azon kívül, hogy egyetemista vagyok xD Elég érdekes dolgokat sikerült összehoznom ebben a fejezetben, de remélem senkiből se fog mély nemtetszést kiváltani. :D Íme. Folytatás...ehh, remélem tisztában vagytok vele, hogy jön a vizsgaidőszak. De majd csak lesz valahogy. ^^ Kommentek?//


 

11. fejezet: Vér és tűz


Szeles, esős nap köszöntött Rananra. Fejébe húzta vacak köntösének csuklyáját, és átvágott a nyüzsgő téren a készülődő menekültekig. Beállt a sorba, és türelmesen várta, hogy őt is elhelyezzék az egyik szekéren. Kifejezetten egyszerű volt elkeverednie a pórnéppel. Mindig is egy volt közülük, ez kétségtelen. De ő más körökben mozgott. Nagy urakat, pénzes embereket szolgált. Nevet szerzett magának. Csak Árnyként emlegették, és erre szörnyen büszke volt. Súlyos összegeket kapott a csendes, precíz gyilkolásért, tőrje még sose siklott félre… mostanáig.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. szept. 11. 13:15 - írta CsacskaZora

//Ez egy helyreállított bejegyzés, az eredeti elveszett. Nem tudom mit írtam már elé, talán mindegy is. //

 

10. fejezet: Kirándulás a tetőn

Egy pillanatra megszűnt minden, érzékei eltompultak. Csak a forróságot érezte az ajkán, a kezén és a vállainál, ahol testük összeért. Teljesen elgyengült, szinte felolvadt az érzésben. Viszonozta a csókot. Csak akkor ébredt rá, mit tesz, mikor meglepett sóhaj szakadt fel Zukóból. Megremegett és elhúzódott, de Zuko fogva tartotta. Borostyán szemei egyetlen kérdést tükröztek: hogyan tovább?
- Kérlek ne – libbent ki karjai közül, és bemenekült a szobába. Enyhe szédülés fogta el, meg kellett támaszkodjon az ágy csavaros oszlopában. A férfi követte, de tartott pár lépés távolságot.
- Ennyire ellenedre volt? – kérdezte száraz torokkal. Katara előbb ráemelte, majd nyomban a padlóra sütötte tekintetét. Érezte, hogy elvörösödik, amint hazudni próbál.
- Igen… Nem! Úgy értem… - beharapta ajkát és elhallgatott.
- Nem tudom, mit gondolsz. Nem mondasz semmit, és csak zavart látok a szemeidben. Mindig zavaros ez a két óceán… - szólt és a lány felé nyúlt, mint aki megbánta, hogy egyáltalán eleresztette.

 

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. máj. 15. 20:59 - írta CsacskaZora

// Sziasztok! Ez itten a Monszun 9. fejezete. Hűha, nemsokára vége a kalandnak. Még kb 3 fejezetet tervezek, de ezt ne vegyétek biztosra, mert így is el vagyok csúszva az eredeti tervekhez képest =D
Erre is egy hónapja írtam, hogy mindjárt jön, szóval sose higgyetek nekem határidők kérdésében. Rengeteg átdolgozása született, íme a legfrissebb. Az az igazság, hogy még mindig nem vagyok elégedett vele, de ez a javítás is majd a végére marad. Egyszer elejétől a végéig át fogom írni. Csak előbb legyen kész. Nyáron remélem be tudom fejezni. Viszont most tényleg nem jön egy darabig, mert vizsgázgatni fogok, és ez a félév most nagyon fontos! Szóval tegyük körülbelül júliusra a következő részt. Ez van srácok, én is szívesebben foglalkoznék ilyesmivel =( De most nem lehet.
Szóval élvezzétek ki ezt! És írjatok véleményt! ;) //


9. fejezet: A sötétben

Még alig pirkadt, de már ranani katonák sorakoztak a felpörkölt földek szélén. Néma volt a táj, és fekete sártengerben tapicskoltak. Fegyvereiken megcsillantak a nap első sugarai. A távolban a helyvédnök városának falai látszottak, közelebb pedig sebtében felállított táboruk, ahonnan újabb csapatok indultak a felkelők elébe. Sokan voltak, bőséges fegyverellátással. A tűzidomárok válogatott egysége is soraikat erősítette, sőt még harci kocsik is érkeztek. Minden katona tudta nagyon jól, hogy mi a dolga: megfékezni a lázadókat és megvédeni a gazdag és szép várost, Ranan-t a fosztogatásoktól. Ranan nem juthat a többi felperzselt délvidéki település sorsára. Bár száz évnyi háború után most először saját népük fiaival kellett szembeszállniuk, azt hitték, családjuk, vagyonuk, életük forog kockán. Azt hitték, a Tűz Urát és Népét szolgálják. Mit tudhattak ők a nagyurak politikájáról, hatalmi játszmáiról? Egy katona mindig parancsot teljesít, és nem kérdezi az okát. Felálltak a kijelölt helyre és fegyelmezetten várakoztak, hol a tábort, hol a puszta földeket figyelve. Vajon merről érkezik majd a felkelők hordája?

Mindeközben a tábornoki sátorban két ősz férfi vitatkozott. Csak egy szolga tartózkodott bent rajtuk kívül, aki páncélba öltöztette a nagy hírű Shaon tábornokot. Shaon nemrég kapta a hírt, hogy a feldühödött parasztok Ranan felé indultak. Cselekednie kellett mihamarább. Felkongatta a tábort, és összehívatta tisztjeit. Nagy bosszúságára Iroh is megjelent a tanácskozáson. Felségsértés lett volna elküldeni a Tűz Ura képviselőjét, aki persze azóta se távozott. Az ütközetről szerette volna lebeszélni régi barátját.

- Shaon, sereged szükségtelenül nagy. Azt tanácsolom, vond vissza a tűzidomárokat.

- Nem vonok vissza senkit és semmit. Neked itt nincs szavad, Iroh. Kiestél az államügyek döntéshozóinak köréből – felelte hidegen.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. ápr. 19. 22:42 - írta CsacskaZora

//Sziasztok!

Ez a kis szösszenet amolyan Monszun - "kivágott" jelenet, mellyel kélinek szeretnék kedveskedni e jeles napon. Boldog szülinapot neki! ^^
Amúgy meg ha lesz kedvem és időm, még több ilyen kis extrára is számíthattok, ami lazán kapcsolódik a Monszunhoz. És hogy mikor jön a 9. fejezet? Nos, ha kitart az ihletem, nemsokára. ;) //

Zuko és a bor
(Monszun - "kivágott" jelenet)

A hegylakók pompás kis mulatságot rendeztek a tiszteletünkre. Étel, ital, jó társaság mellett telt az este. Hűvös hegyi szél kócolta a hajunkat, de nem fáztunk a bor miatt. A falusiak pattogós muzsikát játszottak, melyre a lábak és a karok maguktól táncra keltek. Régóta éreztem én is a késztetést, hogy táncba vigyem a mellettem ülő, barna bőrű vízidomár lányt. A bor felbátorított. Ő talán fázott, de az én belsőm lángolt. Engedtem kezeimnek, hogy megérintsék vállait, és engedtem a számnak, hogy kimondja a pimaszságokat, amik eszembe jutottak. Vágytam rá, hogy lássam őt pirulni, vágytam feddő szavait, hogy aztán engesztelőn a karjaimba vehessem majd. De még a bor sem feledtethette velem, hogy mennyire bizonytalan vállalkozásba kezdtem. Csak egy tánc – mondtam, de egész mást éreztem. Katara bizonyára azt hitte, a bor beszél belőlem. A mozdulataimra valóban hatott, ingatag lettem, nehezebben szántam rá magam a felállásra, de a gondolataim tiszták voltak, mert az érzéseim diktálták őket. És a szívemben már jó ideje a legtisztább, legodaadóbb érzelem formálódott.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. ápr. 17. 18:11 - írta CsacskaZora

Sziasztok!

Mivel egy hete lejárt a határideje a rajzversenynek, és elég kevés munka érkezett be, sajnos azt kell mondanom, ez a dolog megbukott, mint verseny. A három beérkezett rajz között egyszerűen nem lehet, és nem is szeretnék sorrendet  felállítani. Szerintem nincs értelme, úgyhogy ez most azt jelenti, hogy mindenki nyert, aki küldött nekem rajzot, és mindenki számíthat a nyereményére is!=)

És most jön a legjobb rész! Lássuk a rajzokat.
Csenge olyan szorgos volt, hogy két rajzzal is pályázott. Sikerült két kedvenc jelenetemet kiválasztania. =D Találjátok ki, melyik fejezetekben vannak! ^^

(katt a nagyobb képekért)

Kéli ugyan nem konkrét jelenethez rajzolt, de ez mit sem zavar minket. Szerintem a rajz hangulata tökéletesen illeszkedik a Monszunhoz. *_*

Köszönöm mindkettőtöknek, hogy vettétek a fáradtságot és elkészítettétek ezeket az illusztrációkat! Tényleg igazán boldoggá tettetek velük, és hamarosan a Monszun szövegébe is beágyazom őket a megfelelő helyre. Addig is gondolkodjatok rajta, hogy milyen kulcstartót szeretnétek! A részleteket megbeszéljük e-mailben. =)
Ha valaki netán mégis meggondolja magát, és szeretne még rajzot küldeni, az tegye meg! ;)

2011.04.24. Szerk.:
Gina megetette. Ha jól értelmezem, nem köthető szorosan a Monszunhoz, de kit érdekel, ha Zutara :D Íme a rajz:



2011. ápr. 6. 21:35 - írta CsacskaZora

//Íme a 8aska, ami sokat váratott magára, de végül megérkezett. Sok hozzáfűznivalóm nincs, nem ez lett a legjobb fejezet, de azért remélem csípni fogjátok :)
És felhívnám rá a figyelmet, hogy most vasárnapig még küldhet rajzot az, aki szeretne. De nem látom értelmét tovább húzni, úgyhogy vasárnap lezárom. Hogy hogyan lesz az értékelés, az még elválik. //

 

8. fejezet: Árnyak

Egy magányos alak állt a borostyánnal benőtt teraszon. Némán szemlélte a palota körül elterülő várost. Rátámaszkodott a kőkorlátra, és tekintetével végigkövette az éppen portyára induló őrjáratot. Az utcákon emberek sétáltak, kocsik hajtottak egymás után. A helyvédnök úgy találta, szokatlanul forgalmas a város ezen a kései órán. Talán a derült idő csalogatta elő az embereket? A mélyfekete égbolton csillagok ragyogtak, de ő épp csak egy pillanatra méltatta e tüneményeket. A nagy emberek nem a csillagokba tekintenek, hanem a világra, amit meg kell változtatniuk – idézte fel népének bölcs mondását. Önelégülten elmosolyodott. Elmélkedését léptek hangja zavarta meg. Valaki a szobán át közeledett felé. Megtornáztatta nyakát, majd megfordult, és várakózón hátrakulcsolta kezeit.

- Uram! – hajolt meg a hivatalnok. Fiatal, bajszos illető volt, hangja sutyorgó.

- Egyedül vagy?

- Igen, uram. Az őrök nem engednek be mást, ahogy parancsoltad uram.

- Nos, mit sikerült megtudnod? – invitálta a teraszra az uraság. Ő maga visszatért a korláthoz.

- A Tűz Ura elhagyta a várost.

- Szóval valóban itt járt. Nem értesített róla – mondta gúnyos mosollyal. Álruhás királyfit játszik, mint holmi mesében… Milyen nevetséges – tette hozzá gondolatban. Ez számításait igazolta. Az ifjú Tűz Ura cselekvésre kész, de túl bolond, és túl naiv. Sajnálatos, hogy nem hallgat senkire szentimentális nagybátyján kívül.

- Merre tart?

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. febr. 27. 18:03 - írta CsacskaZora

Sziasztok!

Sokat agyaltam rajta, hogy meg merjem-e hirdetni a rajzversenyt, mert valószínűleg úgyis csak befuccsolna érdeklődés hiánya miatt. Aztán a szavazás lassan, de biztosan növekvő számait elnézve úgy döntöttem, nem szégyen kicsiben kezdeni.

Ha az a 4 ember tényleg jelentkezni akar, és a  7 érdeklődő azóta már 8 érdeklődő meg legalább lelkiekben támogatja az egészet, hát úgy döntöttem elindítom a versenyt. Íme a feltételek:

A rajzverseny témája természetesen a Monszun. Az lenne a feladat, hogy lerajzoljátok kedvenc jeleneteteket a fanfictionből, és az aktuális idézettel együtt elküldjétek nekem. A határidő március 27, vasárnap éjfél.
Ezután a beérkezett művekre szavazni lehet egy héten keresztül. Ezért is kérek mindenkit, hogy aki úgy gondolja ez nem neki való, de szívesen nyomon követi a verseny eseményeit, az majd jöjjön el szavazni márc. 27-e után!
Díjazás: Minden résztvevő kap egy oklevelet, a rajza pedig - legyen akárhányadik helyezett - illusztrációként fog szerepelni a Monszun szövegében, mindenki (de főleg Zora) örömére. (Természetesen csak ha hozzájárul.)
Ezen kívül a dobogósok kézzel fogható jutalmai:

A III. helyezett:
kisméretű, saját készítésű Avatar-os kulcstartó
, választható karakterrel

A II. helyezett:
közepes méretű,
saját készítésű Avatar-os kulcstartó, választható karakterrel

Az I. helyezett:
közepes méretű,
saját készítésű Zutarás kulcstartó (kérésre csak egyik karakter -Zuko, Katara - is választható) illetve valóra váltom egy jelenetötletét a Monszun következő részeiben amennyiben az nem ütközik teljesen a terveimmel (a részleteket majd az illetővel tudatom)

Megéri próbálkozni, nem? =) De sose feledjétek, hogy nem a verseny a fontos, hanem hogy legyen sok-sok szép Zutarás/Monszunos alkotásunk, amiben mindannyian gyönyörködhetünk. Ne csüggedj, ha nem tudsz olyan jól rajzolni, mert a versenyt nem szakzsűri bírálja el... Minden alkotással egyformán boldoggá fogtok tenni! Jelentkezzetek minél többen!

A verseny rövid összefoglalója tehát:
Jelentkezz cseten, kommentben vagy e-mailen! (hogy tudjam hány emberrel számolhatok)

Feladat: egy (vagy több) olyan hagyományos vagy digitális rajz készítése, melynek témája a Monszun c. fanfiction. Ha konkrét jelenetet választasz, akkor másold ki a hozzá kapcsolódó idézetet is.
Ide küldd:

A tárgy mezőbe írd bele: monszun vagy rajzverseny
Határidő: 2011.
március 27. (vasárnap) éjfél
ÚJ HATÁRIDŐ: április 10. vasárnap éjfél


2011. febr. 12. 17:35 - írta CsacskaZora

//Sziasztok! Íme a hetedik fejezet. Egész gyors voltam magamhoz képest, nem? :)
Ettől a fejezettől ne várjatok sok akciót. Még egy ilyen bombasztikus párosnak is, mint Zuko és Katara, néha kijár egy kis pihenés.
Bizonyára észrevettétek már, hogy minden fejezet címet kapott visszamenőleg. Nem is tudom korábban ez miért nem jutott eszembe. A teljes fejezetlistát
megtekinthetitek.

Szeretném tudni, körülbelül hányan olvassátok, úgyhogy ha nem nagy gond, dobjatok már egy üzenetet legalább a csetre! Köszi :)
És ne felejtsétek el az új szavazást!!!//


7. rész: A hegylakók között


A vihar kifútta a monszun felhőit a hegyek közül. Csak néhány fehér párapamacs időzött a magasabb csúcsokon, egyébként csodás kék ég ölelte körül a világ burkának ezen szegletét. A fehéren világító nap egy pillanatra elvakította az eddig a sötét sátorban raboskodó Tűz Urát. Érezte, amint testébe visszatér a pezsgő energia, a nap csodálatos ajándéka, melyet csak a tűzidomárok élvezhetnek ilyen mély átéléssel. Gyenge szél simogatta arcát. Friss, nedves hegyi levegő áramlott a tüdejébe, amint mélyet szippantott. Lopva társnőjére pillantott. Vajon Katara is így érezhet, mikor megpillantja a teliholdat?

Tovább a bejegyzéshez »»»


2011. febr. 10. 23:33 - írta CsacskaZora

Sziasztok!

Jelentem, hogy már két hete végeztem a vizsgákkal, és ez bizony azt is jelenti, hogy közeleg a Monszun folytatása. =) Már tényleg nem kell sokat aludni, de pontosan még nem tudom megmondani, mikor teszem közzé. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa és biztat! Ez tényleg fontos, nélkületek már lehet, hogy rég abbahagytam volna.

Az elmúlt időszakban a freeblog néha fura dolgokat csinált a blogommal, úgy tudom átalakításokat végeztek. Mostanra elvileg minden helyreállt, de felhívom rá a figyelmeteket, hogy személyes utálatom, és a számomra megoldhatatlan problémák miatt nem tudom az InternetExplorer -re optimalizálni a blogot. Az IE állandóan rendetlenkedik, szerintem kiszámíthatatlan. Firefox alatt minden tökéletesen működik, és elvileg az összes többi böngészővel is. Sajnálom IE-sek, de remélem ez nem veszi el a kedveteket a blogom látogatásától!

Különben idő közben lett egy másik blogom is, ez afféle napló lesz. Gyerekkoromtól kezdve írtam naplót, de sajnos pár éve abbahagytam. Most újra kedvem támadt hozzá, hogy gyakrabban írjam ki magamból az érzéseimet, és ne csak történeteket kreáljak. Ha valakit esetleg érdekel, nézzen be a filozora -ra.
A Monszunt és a többi írásomat természetesen továbbra is itt fogom közzé tenni.

Hűűű Zora! Mi ez a fantasztikus rajz itt? - kérdezhetitek. Nos, ez Nana barátnőm ajándéka nekem, és minden Zutara fannak. Bámulatos egy csaj ez a Nana. Életében először rajzolta le őket, és mégis ilyen klassz lett! Igazán boldoggá tett vele, ahogy kéli is ezzel a másikkal:

Ennek meg azért örültem nagyon, mert a Monszun ihlette. Csodaszép mindkét rajz, és tényleg meg vagyok hatódva, hogy megihlettem néhány embert! *.*

És ehhez kapcsolódik a legújabb szavazásunk is...
Mivel nagyon szeretnék még sok-sok szép zutarás-monszunos rajzot látni, gondolkodok egy rajzverseny meghirdetésén. De tudom milyen nagy munka elkészíteni egy ilyen csodát, úgyhogy bizonytalan vagyok. Szeretnétek egy ilyet? Rajzolnátok nekem? Ha lenne 4-5 jelentkező, már örömmel elindítanám. Ezért kérlek, szavazzatok, hogy legyen-e ilyen, vagy nem! A szavazást akkor zárom le, ha meg van legalább az a 4-5 lelkes ember! Nagyon várom a szavazatokat! :)
A régi szavazások eredményeit amúgy képformátumban elmentem a blog képtárába. Ha valakit érdekel, meg lehet tekinteni.

...és ne feledjétek... a Monszun folytatódik!!! :)

u.i: Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem az IE-vel volt a baj, hanem tényleg nem működött a szavazás. Muszáj ezt a reklámos kódot betenni... tudjátok hogy van ez az ingyenes szolgáltatásokkal. MOST MÁR LEHET SZAVAZNI!!! :)

 


2011. jan. 16. 23:26 - írta CsacskaZora

//FIGYELEM! A történet az Avatar: Aang legendája (más néven Az utolsó légidomár; angol rövidítését használva A:tlA) című amerikai mesesorozathoz kapcsolódó fanfiction. Ez azt jelenti, hogy a sorozatban látott világot, karaktereket a saját elképzeléseimnek megfelelően alakítom, mintegy áthelyezem a saját alternatív univerzumomba. A világ alapjai, és a főbb karakterek tehát nem a sajátjaim, de ez csupán szórakozás, semmiféle jövedelmem nincs belőle. Minden jog a Nickelodeoné...blablabla. =)

FIGYELEM! A történet komoly SPOILER veszéllyel fenyegeti azokat, akik nem látták a sorozat harmadik évadját (a Tűz könyvét), és nincsenek tisztában a végkifejlettel.

FIGYELEM! A történet egy olyan párosításhoz (ship) kapcsolódik, ami esetleg nincs az ínyedre (ZUTARA=Zuko/Katara). Kérlek tartsd tiszteletben mások vágyait, álmait és véleményét annyival, hogy nem hangoztatod egyet nem értésedet, és mély undorodat a párosítás irányában. Köszönöm! ^^ //

 

Főbb szereplők:
Katara, Zuko, Iroh, + néhány saját szereplő, illetve mellékszereplőként a sorozat egyéb szereplői (Aang, Toph, Sokka, Suki, Mai...)


A történet:
Négy év telt el, mióta az avatár legyőzte Ozait és véget vetett a háborúnak. A világ nagy részén folynak a helyreállítások, az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. Katara, Sokka és Suki látogatást tesznek a Tűz Népében, rég nem látott barátjuk,   Tűz Ura
Zuko vendégeként. Katara nagyon örül a viszontlátásnak, de csalódnia kell, rosszul érzi magát és szeretné viszontlátni Aangot, aki a Föld Királyságában tartózkodik. Minél előbb el akar indulni hozzá, ám egy nap levél érkezik a palotába, melynek nyomán feje tetejére állnak tervei. Miután fény derül rá, hogy a Tűz Országa komoly gondokkal küzd, a népet pedig éhínség fenyegeti , egy titkos küldetésben találja magát Zuko oldalán, melynek során együtt nyomoznak az eltűnt segélyszállítmányok után, próbálják megakadályozni a felkelést, és leleplezni  a lassan körvonalazódó Tűz Ura ellenes összeesküvést.


Eddigi részek:kéli rajza
1. rész:
Esték a Tűz Országában
2. rész: A levél
3. rész: Búcsú
4. rész: Délen
5. rész: Ranan titkai
6. rész: Vihar

7. rész: A hegylakók között
8. rész: Árnyak
9.rész: A sötétben
10.rész: Kirándulás a tetőn
11.rész: Vér és tűz


(folyt.köv.)

***

Monsoon translation by Hango

Thanks for Hango and his amazing translating skills (and of course his amazing patience) now you can read the first chapter in English at fanfiction.net! Please, click HERE


2010. dec. 31. 19:45 - írta CsacskaZora

// Sziasztok! Remélem értékelitek, hogy bár ez a fejezet jó sokat késett, és még karácsonyra ígértem, az elmúlt napokban keményen dolgoztam rajta, hogy kész legyen. Jelen pillanatban a családi vacsorán kéne ülnöm, a párom pedig itt toporog mellettem... :) Nappal tanultam, éjjel írtam. Biztosan vannak benne hibák és rossz részek, de ezek javítására már csak az Újévben kerül sor...
Kisebb hibák, szóismétlések, rossz fogalmazások kijavítva. Címet is kapott, mint ahogy
visszamenőleg a többi rész is fog címet  kapni az elkövetkező napokban. 2011.02.08.

BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK! //


6. rész: Vihar

Hirtelen köszöntött rájuk a reggel. Katara kopogást hallott az ajtón, de képtelen volt kinyitni szemét, vagy odafigyelni a koppintások számára és ritmusára. Elvégre ki más lehetett volna, mint Iroh? Ha valaki az életükre akarna törni, az csak nem kopogna. Az álmos nyögdécselések alapján Zuko sem igen akart felébredni még.

Iroh csak annyira húzta el az ajtót, hogy éppen beférjen.  Ha felnéznek rá, láthatták volna rosszalló tekintetét, amint csomagját az asztalra csapja. Megsimogatta Momot, aki talán az ételt látva szállt mellé fekhelyéről, de nem szólt egy szót se, míg kipakolta a reggelinek valót. Csak amikor hallotta, hogy háta mögött a fiatalok végre mocorogni kezdenek, akkor fogott mondókájába.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2010. dec. 24. 23:21 - írta CsacskaZora

Boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak!


A Monszun sajnos nem készült el, de igyekszem év végéig bepótolni! Tudjátok hogy van ez így karácsony + vizsgaidőszak környékén.... :)
Remélem mindenkinek kellemesen telt a Szenteste, pihenjetek, egyetek sok beiglit, és...olvassatok! :)


 

//A kép kivételesen nem az én munkám, eredeti itt//


2010. okt. 28. 12:13 - írta CsacskaZora

// Újabb csemege. Vegyétek, még friss. =)
Azt hiszem elmondhatom, hogy idáig ez lett a kedvenc fejezetem. Talán nektek is megérte rá várni...?
Ha valami nem világos, kérlek mindenképp kérdezzetek rá. Fontos a visszajelzés, hogy mennyire érthető és követhető a történet. Előre is köszi! :)
Címet kapott 2011.02.09-én.//


5. rész: Ranan titkai

Zuko tudott a menekülttábor felállításáról. Azt is tudta, hogy rengeteg ember érkezett oda, sokan családostól szorultak szálláshelyre és élelemre. Kevés idő telt el azonban a tábor létrehozása óta, így a Tűz Urának még nem volt ideje látogatást tenni a helyszínen. A déli ügyeket a helyvédnök, Xaorong intézte, és jelentései szerint minden rendben zajlott le. Kivéve a segélyszállítmányok rejtélyes eltűnését. Az öregember szavai viszont megragadtak mindkettejük fejében. Miért tartja börtönnek a menekültek táborát? Egyetlen mód volt rá, hogy megtudják a választ. Így hát a nagyvárosnak számító Ranan felé vették az irányt, melynek közelében helyezkedett el a sátorváros.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2010. szept. 10. 21:53 - írta CsacskaZora

//Sziasztok! Íme a várva várt negyedik rész. Igazából hosszabbra terveztem, de jó helyen sikerült elvágni a végét, így most ennyi. A következő részre talán kevesebbet kell majd várnotok, mert már elkezdtem, és ami fontosabb: végre sikerült tisztáznom néhány alapvető dolgot a történettel kapcsolatban. Mert ismétlem, kezdetben egyáltalán nem ilyen hosszúra terveztem, csupán egy kis szösszenet akart lenni. Épp ezért ez a fejezet sok mindenre akar választ adni, úgyhogy ha hiányolni fogjátok az akciót, hát teljesen jogos. De várom a véleményeket továbbra is, mert hát abból tanul az ember, nem? :) A végére még írok pár dolgot, de nem akarok spoilerezni.
Címet kapott 2011.02.09-én.//


4. rész: Délen

Abban a magasságban a levegő szinte folyékonynak tűnt, és eleinte nehezen lélegzett. Haját hiába igyekezett volna megszárítani, folyton újabb vízcseppek ültek ki rá. Aztán mikor kisütött a nap, már sokkal kellemesebbé vált az utazás, habár a vízidomárnak több munkája is akadt. Délelőttre az ég kitisztult, és gyakran magányos felhőként szálltak át rajta. Zuko elégedetlen volt a helyzettel, és aggódott, hogy netán mégis kiszúrják odalentről a léghajót, ezért tűzidomítással egyre magasabbra vezérelte. Szerencsére a derűs idő rövid ideig tartott, és a szél esőillatot hozott nyugatról.

Tovább a bejegyzéshez »»»


2010. júl. 9. 1:29 - írta CsacskaZora

//Sziasztok! Tudom, jól megvárakoztattalak titeket a harmadik fejezettel, de remélem kárpótol majd, hogy kicsit hosszabb lett, mint az eddigiek. Ne tévesszen meg a cím, ez ugyanaz a fanfiction, a korábbi "Barátok", mely címmel azonban nem voltam elégedett, és végre sikerült rendeset kitalálnom helyette.
Most fejeztem be, és mivel már ilyen késő- avagy korán- van, előfordulhat, hogy hibáztam, ezért bocsi, majd később még javítok.
Fogyasszátok szeretettel a harmadik részt, melyben végre beindulnak az események, és a Zutara pillanatok. Íme:
Címet kapott 2011.02.09-én.//

 

3. rész: Búcsú


Még akkor is zuhogott az eső, mikor A Tűz Ura barátai útnak indultak. Ő és Katara - valamint Momo - csak a hosszú palota lépcsőig kísérték őket, ahol védve voltak az esőtől. Itt búcsút vettek egymástól, míg a szolgák bepakolták kevéske holmijukat a hintóba. Sokka megígértette húgával, hogy vigyáz magára, és nem keveredik semmilyen zűrbe az úton. Katara megfogadta, bár megjegyezte, hogy Sokka valamiért hajlamos elfelejteni húga vízidomár mester voltát. Nem szorul védelemre, még ha ez az aggodalom oly jólesően is hangzik bátyjától, aki korábban bezzeg egyáltalán nem gondolt bele Katara magányos utazásának veszélyeibe. De a lány túltette magát a történteken, és megállta a csípős megjegyzéseket. Sukival csomagolás közben volt alkalma fecserészni, úgyhogy csak megölelték egymást, és megbeszélték, hogy két hét múlva találkoznak Omashuban, vagy legalábbis Sukiék oda küldik majd a leveleket.

Tovább a bejegyzéshez »»»