2012. jan. 15. 21:53 - írta CsacskaZora

//Újabbak, bár kicsit satnyák. Még karácsonyra akartam párat, de annyira megkéstem velük, hogy már nem láttam értelmét kitenni őket. Majd jövő karácsonykor :) Úgyis itt lesz egy pillanat alatt... Addig is a vizsgaidőszak fáradalmairól és agymenéseiről olvashattok, ha akartok. //

 

A könyvtár néma, meghitt csendje már a múlté. Most minden sarokban, minden széken ülnek, és hosszú sor áll a büfében. Fogynak a szendvicsek, a pogácsa, de leginkább a kávé. Minden asztalon jegyzethalmok tornyosulnak, és egy-egy vaskos könyvön gyakorta koppan a magoló hallgatók adatoktól hemzsegő feje. Vizsgaidőszak van.
Kerítek magamnak egy helyet az aranymennyezet alatt, lehetőleg lámpafénynél, mert odakint a felhők konokul takarják a napot. Itt jó, csak néha hallatszik elfojtott sustorgás az asztalok között, olykor még visszafogott nevetés is, mint a gimiben, amikor az unalmasabb órák alatt minden apróság viccesnek tűnt annak a csapat csitrinek, akik voltunk.
Most magam vagyok, és féltékenységtől vegyes nosztalgiával figyelem az együtt tanuló lánycsapatokat. Jó lenne tudni, miért kacagnak. Jó lenne nevetni. De legtöbbször mégis csak lemondó sóhajokat hallok, olykor saját magamtól, miközben előrelapozok, és a hátralévő oldalakat számolom.

Tovább a bejegyzéshez »»»

2011. nov. 13. 19:49 - írta CsacskaZora

//Ez itt az első lépés, hogy aktívabbá tegyem a blogom, azaz saját magam, és hogy írjak. (Ha már a Write or Die lett a jelmondatom, illene ehhez tartanom magam.)
Ezek azok a bizonyos szösszenetek, amiket az előző bejegyzésben említettem. Elég személyesek, bár nem mondom, hogy mindig magamról fogok írni ebben a filozora "rovatban". Még nem tudom mi lesz belőle, próbálkozok. Jelezzétek, ha tetszett. :)
Ó, és ne keressétek az összefüggéseket. Különálló, rövid gondolatok, érzések, problémák...//

***

Az őszi délutánok most már csak esték. Ha alkalom adódik, körülüljük az asztalt és megebédelünk együtt. Mindenki mindig ugyanazon a helyen. Folyik a társalgás a kertről, a szomszédokról, a politikáról – és persze a bulvár. Tárgyal az egész család. Csak nagyapám és én hallgatunk mélyen. Figyelem, ahogy maga elé mered. Ráncos arcán bizonytalanság, szemeiben sötétség. Tudom, hogy nincs velünk, messze jár, túlságosan messze. A múlt vasfogai őrlik az elméjét, és nem csorbulnak ki a jelenen. Együtt törjük a fejünket, hogy vajon mire is gondol.

Tovább a bejegyzéshez »»»