Avagy beszámoló a Pilobolus társulat Shadowland című előadásáról

Ha érdekel benneteket a modern táncművészet, bizonyára már hallottatok a híres-neves Pilobolus társulatról. Nem? Nos, egészen eddig én sem, pedig az utóbbi években bejárták Európát, sőt az egész világot meghódították Shadowland című előadásukkal. Bevallom, a mozgásművészetek nehezen tudnak lekötni, de a Shadowland elindított az úton, hogy ezentúl jobban értékeljem azt, amit hozzá nem értő szemem sokáig csak unalmas vonaglásnak látott. (Tényleg bocsánat.)

Igaz, a Shadowland nem csak tánc, hanem zene, cirkusz és legfőképp árnyjáték. Olyan elegy, amellyel még sosem találkoztam. Amikor gyerekkoromban egy lámpa fénye a falra vetült, azonnal elé dugtam kezeimet, hogy kígyót, nyuszit, pillangót formáljak az árnyékából. A Pilobolus tagjai is valami ilyesmit csinálnak – csakhogy az egész testükkel.

Tovább a bejegyzéshez »»»

//Kedves Olvasók!

Ezekben a keserves időkben, amikor hiába várunk a Monszun folytatására, mert személyünk sajnálatos módon nem lát ki egyetemi teendők hosszú listája mögül, bizony szükség van az olyan hősökre, mint a mi Hango barátunk. Az a megtiszteltetés ért, hogy itt közölhetem legújabb fanfictionjét, mégpedig azért, mert  nem csak az Avatarhoz, de a Monszunhoz is kapcsolódik.
Talán emlékeztek rá, még régebben ígértem, hogy lesznek extra kis történetek a Monszunhoz, melyek csak lazán kapcsolódnak a fő szálhoz. Nos, Hango kedvet kapott hozzá, hogy a Monszun szerint a Föld Királyságában tartózkodó Toph-ról és Aangról írjon, én pedig beavattam terveimbe. Együttműködésünk nyomán, az ő tollából született meg  a Monszun Az érem másik oldala.
Többen érdeklődtetek, hogy mi van Aanggal. Nos, egyelőre ez a hivatalos válasz, igaz, főleg Toph tálalásában. Fogadjátok szeretettel, és ne felejtsetek el kommentelni! ;) //

Az érem másik oldala

—Menj az útból, koszos némber! Mi van, nem látsz a szemedtől?

Tophnak már ahhoz sem volt hangulata, hogy toppantson lábával, és ezzel piciny kitüremkedést varázsoljon a sima kövezet felszínére, hátha a középkorú, pocakos figura, aki az imént ráripakodott, és ormótlan pókhasával félretaszította, felbukik benne. Az Omashuban eltöltött hónapok alatt annyi ostoba fajankóval hozta össze a balsors, hogy már teljesen ráunt leckéztetésükre.

Mégis, ez a kellemetlen találkozás kicsit más volt, mint a többi. Az alakját és társadalmi pozícióját tekintve egyaránt mandarinforma férfiről ugyanis messziről bűzlött a jólét, amit Toph kilométerekről kiszagolt, hiszen egész eddigi életében ez az illat vette körül, parancsoláshoz szokott hangja pedig egy az egyben a világtalan lány édesapját idézte.

Tovább a bejegyzéshez »»»

// Csak hogy hírt adjak magamról. És hogy elhitessem magammal, hogy dolgozok. Kiégtem egy hét alatt. Beindult az egyetem, és nincs időm semmire. Úgy érzem magam, mintha félév vége lenne. Nincs erőm semmihez, de muszáj dolgozni. Dolgozni, dolgozni, dolgozni. //

Foszlányok IV. :Téli álmok

Sokat gondolok rá, mi történik velünk, miközben álmodunk. Miért látunk képtelen, homályos képeket, miért érzékelünk és élünk át furcsa eseményeket, amikor testünk ellazul, és lehunyjuk szemünket? Szeretem azt hinni, hogy mikor szemünk befelé fordul, bőrünk is vele mozdul. Egy másik világba kerülünk, hogy ne vesztegessük el életünk egyetlen percét sem tétlen alvással. Az álom maga a kifordított világ.

Tovább a bejegyzéshez »»»

//A várva várt. Késésének okai a vizsgaidőszak és az ihletszippantó fekete lyuk, ami néha a fejem fölött köröz. Lassan készítelek rá titeket, hogy a történet a végéhez közeledik, ezért igyekszem majd gyorsabban frissíteni. Ha minden igaz, még két fejezetre számíthattok. De úgyse hisztek el már nekem semmit xD
Köszönöm a lektori munkát Hangonak, és a visszajelzéseket a szorgos kommentelőknek :) //

12. fejezet: Árulók

A volt palota valódi labirintusnak tűnt. Zuko hiába nézett hátra, már csak a sötétséget látta a háta mögött arrafelé, ahol a bejáratnak kellett volna lennie. A dohos meleg rákényszerítette, hogy megköszörülje torkát, mielőtt felzárkózott volna a levéltáros mellé.
- A helyvédnök gyakran tesz látogatást ezen a részlegen? – kérdezte.
- Nem mondhatnám, felség. Xaorong helyvédnök általában hivatali segédeket küld maga helyett – felelte az eleinte nem túl készséges főlevéltáros, akinek időközben mégiscsak megjött a hangja. Zuko ugyan jobban örült volna, ha Katara is velük tart, és nem kószál el valamerre a hatalmas épületben. Csodálkozott volna, ha a kíváncsi lány ott marad, ahol hagyta.

Tovább a bejegyzéshez »»»

//Újabbak, bár kicsit satnyák. Még karácsonyra akartam párat, de annyira megkéstem velük, hogy már nem láttam értelmét kitenni őket. Majd jövő karácsonykor :) Úgyis itt lesz egy pillanat alatt... Addig is a vizsgaidőszak fáradalmairól és agymenéseiről olvashattok, ha akartok. //

A könyvtár néma, meghitt csendje már a múlté. Most minden sarokban, minden széken ülnek, és hosszú sor áll a büfében. Fogynak a szendvicsek, a pogácsa, de leginkább a kávé. Minden asztalon jegyzethalmok tornyosulnak, és egy-egy vaskos könyvön gyakorta koppan a magoló hallgatók adatoktól hemzsegő feje. Vizsgaidőszak van.
Kerítek magamnak egy helyet az aranymennyezet alatt, lehetőleg lámpafénynél, mert odakint a felhők konokul takarják a napot. Itt jó, csak néha hallatszik elfojtott sustorgás az asztalok között, olykor még visszafogott nevetés is, mint a gimiben, amikor az unalmasabb órák alatt minden apróság viccesnek tűnt annak a csapat csitrinek, akik voltunk.
Most magam vagyok, és féltékenységtől vegyes nosztalgiával figyelem az együtt tanuló lánycsapatokat. Jó lenne tudni, miért kacagnak. Jó lenne nevetni. De legtöbbször mégis csak lemondó sóhajokat hallok, olykor saját magamtól, miközben előrelapozok, és a hátralévő oldalakat számolom.

Tovább a bejegyzéshez »»»