//Felhívom a kedves olvasók figyelmét arra a tényre, hogy már csak 12 napjuk van rá, hogy nevezzenek a Monszun rajzversenyre. Tényleg. Az se baj, ha pálcikaembereket küldtök! Küldjetek! :D Vagy rám rohadnak a nyeremények. Szipp. //

//Amúgy ez meg egy rövid 4 soros valami, ami csak azt bizonyítja, hogy nem kéne verseket írnom. De olyan rég tettem, hogy még ennek a 4 nyomi sornak is örültem. Lelkesedésemben pedig mindent kirakok ide, amit nem kéne =) //

Üvegen átnéztem

rám nézett a képem

ragyogtak rajta csillagok,

ez én vagyok, ez én vagyok.

4. ének

Szőke Zina, aranyhajú
Erdő szélén sétált.
Roppantul meglepte őt
Amit ottan talált.

Kiégett fák,
Szétszórt fegyverek,
Emberek tetemei.
Nagy csata lehetett.

Szőke leány vigyázva,
Fák közül ne lépjen ki,
Embert rég nem látott,
Most azokat figyeli.

S ím, a legközelebbi
Szilaj legény
Nem halott még,
Mozgolódik szegény.
Jóképű ifjú,
Zina egyre nézi,
Legény nemes arca,
Szinte megigézi.

Szerencsétlen fiú,
Sebe szúr és éget,
De honnan tudna hozni
Zina segítséget?

Sárkány átka miatt
Az erdőt el nem hagyja,
A legkülső fáig
Tarthat csak útja.

Leány szürke szeme
A legény mellé tévedt,
Ott állt egy facsemete,
Mely alig nőtt még
Kéthüvelyknyire.

Megörült a lány,
Hisz ott az erdő vége.
Letérdelt a kapitányhoz,
S kötést rakott sebére.

Túl súlyos volt a seb,
Legény nem tért magához,
Így hát bátor leány
Elfutott a sárkányhoz.

Nem találta otthon Zarkot
Nagy szerencséjére,
Forrásvizet merített
Egy zöld üvegcsébe.

Szaladt, rohant a lány,
Szerelem hajtotta,
És bizony, épp időben
Ért a legényhez oda.

Megitatta vele
A bűbájos vizet.
Sárkány, ha megtudja,
Zina, életével fizet.

Kinyitotta szemét
A nemes arcú legény,
Észrevette Zinát,
De nem értette szegény.

- Hogy kerülsz ide,
Tündér vagy, vagy angyal?
Titkos üvegcsében,
Mit hoztál magaddal?

- Gyógyír volt az, legény
Minden sebedre.
Ember vagyok én is
Akárcsak te.
Sárkány titka,
Örök élet forrása
Mit az előbb kaptál,
Erre jártam éppen,
S láttam, haldokoltál.

- Köszönöm, te leány,
Hogy megmentettél.
Honnan tudod a sárkány,
Titkát, és erejét?

Elmesélte Zina,
Szomorú életét,
Sárkány szerelmét,
Erdei lakhelyét.

Ilián (mert ő volt)
Csendben meghallgatta,
A beszámoló végén
Örökre megfogadta:

- Bosszút állunk Zarkon,
Érted, s embereimért,
Megfizet majd őkelme
Minden egyes faluért!

Fegyvert fogtak mindketten,
Egy kardot markolt Ilián
Íjat vetett vállára,
Akárcsak a leány.

Elindultak ketten,
Tán a végzetükbe,
Nem törődtek a veszéllyel
Leereszkedtek a hegymélybe.

5. ének

Repülve jő a sárkány,
Teli hassal, jókedvvel,
Megtömte a gyomrát
Leöblítené forrásvízzel.

Bemászván barlangba
Felkapta orrát
Egy idegen szagra.

Mélyről jött a szag
Bennebb ment tehát,
Felismerte végre
Szőke leány illatát.

Ott ült bizony Zina,
Csodaforrás mellett,
Énekelvén egy dalt
Mely visszhangozva zengett.

- Visszajöttél hát,
Kedves feleségem?
Elfelejtéd már
Tüzes ígéretem?
Vigyázz, mert elfújlak –
Dörmögte Zark.

Édes hangon felelt
Zark szavára a leány:
- Üldöz téged drága Zarkom,
Egy derék kapitány.
Míg te vadásztál
Betömte a forrást.
Nem hagyott itt mást
Csak ezt az írást:

- Reszkess Zark
Te sárkányúr
Ilián nem halt meg
S kiűz e világból.

- Átkozott emberfi!
Fel nem támadhatott!
Valaki neki
Forrásvizemből adott.
S ez te voltál leány!
Azt hitted talán
Nem jövök rá?-
Üvöltött a sárkány.

S farkával a lány
Felé csapott,
De nem talált el semmit
Mert Zina elugrott.

Már nem volt egyedül
Eléállt a kapitány,
Kit azt hitte megölt
A mai nap folyamán.

Dühös volt Zark
Dühös, de fáradt.
Megzavarodva
Iliánnak támadt.

Kicselezte a legény
S megszúrta oldalt.
Zark felüvöltött,
Körmeivel vagdalt.

Még egyszer megdöfte
Erősen a kapitány.
Zark több helyen is vérzik,
Szemét takarja a lány.

Utolsó erejével
Iliánnak rohan,
Felöklelte fejével,
Legény teste falnak csattan.

Sikolt a leány
Kezében íjjal,
Tüzet lövell sárkány
Vérző orrlyukkal.
Végső csapást mérne
A tehetetlen legényre.

Húr pendül,
Nyíl suhan,
Jajszó csendül.
A sárkánynak vége van.

Torkát lőtte keresztül
Az aranyhajú tündér
Szőke Zina most
Ott térdel kedvesénél.

Sárkány kilehelte
Utolsó páráját,
Nem gondolta volna,
Hogy torkát,
Nő döfi majd át.

Ekkor tört elő újra
A barlangi forrás,
Ilián sebére
Ismét megoldás.

Magához tért megint
Meglátta Zinát,
Azon nyomban
Átölelte karcsú derekát.

Csókkal köszönték
Az új esztendőket,
Mikben sárkány nélkül
Boldog lesz az élet.

Faluk ünnepelték
A két hős ifjút,
Mert lelkében Zina
Újra megifjult.

Gondoltak rájuk
Tisztelettel, hálával,
Övék lett az erdő
Teljes jogúsággal.

Király lett Ilián,
S királynő Zina,
Maradt kettőjüknek
Az erdő, otthona.

Talán még ma is
Vigyázzák a forrást
Titkon járva erdőn,
S szeretik egymást.

Megőrzik örökre
Zark a sárkány titkát,
Tiszta forrás vizét,
Magas hegynek ormát.

VÉGE

2. ének

Csend honolt az erdő
Minden kis zugában
Csak egy mókus rágott,
Kicsiny kis odvában.

Ahogy a hirtelen jött vihar
Fényes villáma csap le,
Úgy hasított Zark hangja,
A békés csendességbe:

- Becsaptál ember lánya!
Becsaptál szégyenszemre.
Irgalmazzon neked
A sárkányok kegyelme.

Nincsen több falu,
Hová lábam betehetem
Talán azt gondoltad
Mától fogva
Füvet eszem?

- Drága jó Zarkom,
Nyugodj meg kérlek!
Eddig betartottad,
S vagyok feleséged.
Miért ne ehetnéd,
Erdőd gyümölcsét?
Hamar elfelednéd
Az emberhús izét.

Hiába csitította,
Kérlelte a lány,
Zark dühe csak nő,
Tüzet lövell orrlyukán

Elüldözte Zinát,
Messze erdőn túlra,
Meg ne lássa többet,
Mert tüzével elfújja.

Megfosztotta a lányt
Halhatatlanságától,
De nem léphetett ki,
Az erdő kapujából.

Sárkány tombolt újra,
Faluról – falura.
- Elég már! – kiáltotta a nép,
S a sárkány ebben lelte örömét.

Háború dúlt
Hegyen-völgyön át.
De nem bírták
A sárkányt, magát.
Derék legények
Hullottak sorra,
De nem derült ki
Zark erejének titka.

3. ének

Zark ellen harcolt
A bátor kapitány,
Kevés emberével
Ildor fia Ilián.

Legényei szerették őt
Mintha bátyjuk volna
A halálba is követnék
Mennének utána.

Csak maréknyi lovas,
Csak tüzes ifjúk,
Bátrak, mint a medve
S cseppet sem hiúk.

Élükön állva
Ilián se különb.
Sarokba szorítva
Zark a sárkány dühöng.

Elűzték, kergették
Saját erdejéig,
Erősen megsebzék
Orrán-száján vérzik.

De akad még tarsolyában
Néhány aljas trükk.
Zark kétségbeesve
Kutat most közöttük.
Bár nem mutatja
Mégis látja, érzi
Közel a veszte,
Ha barlangját el nem éri.

Hirtelen fordul hát
Szembe Iliánnal,
S iszonyút sújt le
Vaskos farkával.

Elkerülte sikerrel
Az ifjú kapitány
Mit gonosz csellel
Mért rá a sárkány.
Zark megtorpant
Az erdő kapuján
S hangos kacajt hallatott,
Mekkora csak kifért torkán:

- Bátor ember vagy
Ildor fia Ilián,
Ha tényleg átlépsz
Birtokom határán.
Bátor de bolond!
Úgy ám! –
S már ugrott is be
Az erdő kapuján.

Zarkkal nem áll szóba
A büszke kapitány.
Válaszul nyílzáport küldött
A dölyfös sárkány után.
De ő már addigra
Messze elbújt
Erdeje bokraiba.

Barlangi forrásnál
Oltotta szomját
És ahány helyen vérzett
Most mindannyin elállt.

Tiszta forrás vize
Adta vissza erejét,
S azon nyomban indult
A bosszúvételért.

Repülve csapott le
Ilián csapatára,
A legtöbb legényt
Felkészületlenül találta.

Kihasználta Zark
A lehetőséget
Legényekre fújva
Tüzes leheletet.

Reménytelen küzdelem
De merész és bátor,
Az emberek hullnak
Az erdő is lángol.

Menekülni késő
Emberek számára.
De ez a harc a végső
Ilián számára?

Végezve velük a sárkány,
Végig tekint
Holt emberek arcán.
Fájdalom, rémület,
Kevesen menekültek csak meg.

Zark nevetése,
Holló károgása.
Fosztogatni indul újra,
Védtelenek falujába.

//Mint említettem ezt a verses mesét vagy regét 14 évesen írtam, és tele van verselési hibákkal, meg olyan hibákkal, amikről nem is hallottam talán - és amiket ez alkalomból nem ártana megpróbálnom kijavítani, majd egyszer arra is sor kerül... -, de azért remélem szerethető mindenki számára.//

1.ének

Tavasz volt, zöld és buja,
Hangos ismét az erdő zaja.
Madárfütty, susogó lombkorona,
Fehér virágok édes illata
Lengte be a tájat.

Öreg az erdő, mélyén egy titok,
Mit még a legöregebb,
Legbölcsebb ember sem tudott.
Régen volt, s tán csak mese volt,
Hegy alján, erdő mélyén,
Zark, a sárkány honolt.

Gonosz szívű, aljas, galád
Ő okozta az emberek baját.
Rabolt, rombolt, fosztogatott,
Sok derék legényt eltiport.
Hiába a sok vitéz
Ki útra, s harcra kész
Zark tüze mindent elemészt.
- Elég már!- kiáltotta a nép
S a sárkány ebben lelte örömét.

Szomorú szív, ifjú leány
Sétált búsan a hegy ormán.
Bús dallal köszönté a napot
Melynek hajnala, ím felragyogott.

Eldalolta szíve bánatát,
Minden bánatának legfőbb okát:
Házasságba kényszerül
A tündérszép lány máma,
Vőlegényét nem ismeri,
Még sohasem látta.
Apja mostan mégis
Feleségül adja,
Marad életfogytig
Egy érdeknek rabja.

Szőke Zina, nagy bújába
Fel se figyelt
Az erdő furcsa zajára.

Zark tért haza
Vadászott az éjjel,
Meglátta a leányt
Tüzes szenvedéllyel.

Lány arcán könnycseppek,
Mint virágon a harmat.
Sárkány szíve dobban,
Hegymély beleroppan.

Megijedt a leány
Felszáradt a harmat.
Kezét kéri sárkány,
De nem adta annak.

-Van egy kívánságod,
Megteszek bármit
Arany, ezüst, gyémánt
Semmi sem hibádzik.

Elgondolkodott a lány,
Zark ajánlatán,
Lassan, búsan
A szürke hegy ormán.

Magasan járt a nap,
Míg döntést hozott,
Végül a nap fényes sugara
Egy ötletet adott:

- Életemért cserébe,
Kiváltok egy falut
Minden egyes évbe.
Nem zaklathatod többé
Az ott élő népet,
S ezt be kell tartsad,
Ha társaságom kéred.

- Jól van ember lánya,
Megteszem, mit kértél,
S ezen ajánlattal,
Feleségem lettél.
Nem lépheted át
Az erdő kapuját,
Nem hagynád el élve.

Ravasz volt a lány,
Szerelmes a sárkány,
Megegyeztek fent,
A magas hegynek ormán.

Az évek lassan múltak,
Zarknak barlangjában,
Mindig jött egy újabb
S faluk szabadultak
Évente sorjában.
Beszélni kezdtek
Egy erdei lányról,
Ki megszabadítja őket
A gonosz sárkánytól.

Aztán elfeledték lassan
A sárkányos meséket,
Az évek felgyorsultak,
Zina szíve vén lett.
Külseje ifjú
A bűbájos víztől,
Mit Zark adott neki,
Szerelme jeléül.

Való halhatatlanság.
Minden ember vágya.
Szép leánynak mégis
Nyugtalan volt álma.
Elfeledték őtet,
Ráhulltak az évek,
Eltakarták végleg.
Sárkánytól már soha
Sem szabadulhat meg.