2011. nov. 11. 12:41 - írta CsacskaZora

Avagy a Zora GyIK.

írógép

Miről szól ez a blog?

Ez a blog azért született, hogy legyen hova feltöltenem saját írásaimat. Mivel egyik amatőr írói oldalt sem találtam elég szimpatikusnak… pontosabban mondva némelyiket kissé korlátozónak éreztem – ami jogos, mert ki akarna szemetet pakolni a saját oldalára – úgy döntöttem, inkább csinálok egy saját kis kuckót. Szeretnék szórakoztatni és cserébe véleményeket kapni a történeteimről, stílusomról, stb. Szóval írjatok bátran kommentet, még akkor is, ha néha úgy tűnik, a freeblog harap. (Csak ugat, nyugi.)

Milyen műveket publikálsz itt?

Jelenleg mindent elsöprő olvasótáborral, és minden eddiginél több legépelt karakterrel a Monszun című, Avatar: Aang legendája fanfictionöm dominál, pedig fanficet írok a legkevesebbet. Mindig a hosszabb műfajok (=regény) álltak hozzám közelebb, de mivel eddig egyet se sikerült a negyedik fejezetnél tovább gördítenem, csak részleteket olvashattok belőlük. Mostanában próbálkozok novellákkal, rövidebb történetekkel is, de még egyiket sem éreztem elég érettnek a publikálásra. Ezen kívül befigyelhet pár vers is, de inkább mentsen meg tőlük az ég.

Milyen gyakran frissítesz/jelentkezel új fejezettel?

Igen, ezt fontos tudnotok rólam. Ha van ihletem, időm, életenergiám, akkor havonta egyszer biztosan. Ha mindezeket magába szippantja egy feketelyuk – ideát gyakran megesik, különösen az internet előtt ülve -, akkor sokáig elhúzódhat egy-egy szünet. Jobb, ha felkészültök, hogy e téren kiszámíthatatlan vagyok. De lehet bökdösni, célozgatni, és rimánkodni. Vagy legalábbis egy próbát megér.

Honnan jön a neved?

Azt hittem én találtam ki, erre kiderült, hogy van ilyen név. xD Zora. Vannak olyan szerencsések, akik ilyen szép nevet kapnak. A sajátom egy sokkal unalmasabb tucatnév, szóval legalább a kibertérben had viseljek olyat, amilyet szeretnék. Eredetileg egyébként egy szerepjátékos karakterem neve volt, és rajtam ragadt.

Mióta írsz?

Mióta megtanítottak a betűvetésre. Egy naplóval kezdtem, melyet 15 éves koromig rendszeresen, utána kisebb-nagyobb megszakításokkal vezettem, majd blogra cseréltem. Aztán egy barátnőmmel kezdtünk verseket farigcsálni, de még emlékszem az első regénykezdeményeimre is. Szóval egész kiskorom óta.

Az íráson kívül mivel foglalkozol szívesen?

Filmeket, rajzfilmeket és animéket nézek. Netezek, szerepjátékozok, tumblr-özök. Szeretem a gép előtt tölteni a fél életemet: böngészek, játszok, csetelek és piszkálgatom a css-t. Olvasok és rajzolok is sokat, de nincs nyoma. Van egy digitáblám, de nem igazán tudom használni, talán mert még kézzel se rajzolok igazán jól. Szeretek biciklizni, moziba menni, és kocsmában ücsörögni a haverokkal, vagy lenyomni egy jó kis karaoke-t.

Mivel foglalkozol az életben?

Egyetemre járok. Bölcsész vagyok. Abból is a legrosszabb fajta – legalábbis azt hallottam. Filmtörténet&elmélet illetve kommunikáció&média szakos vagyok. Az a legjobb benne, hogy azt tanulom, ami a hobbim. Ne kérdezzétek mi lesz belőlem. És ha valaki fel meri hozni Réz András nevét, annak feltekerem a beleit egy villanypóznára.

Mik a kedvenceid?

Ehhez nincs elég hely. Szemezgetve.

Író: Jókai Mór, Arany János, Douglas Adams, Jane Austen, Eoin Colfer

Könyv: Büszkeség és balítélet, Galaxis útikalauz stopposoknak, A Gyűrűk Ura, Angyalok és Démonok, Narnia krónikái, Artemis Fowl… meg általában mindig az, amit épp olvasok. Most a Trónok harca a befutó.


„Ferdinand: - Mindig is tudni akartam, mi valójában a film.
Samuel Fuller: - A film olyan, mint egy csatamező. Szerelem, gyűlölet, erőszak és halál. Egyszóval: érzelem.”

Bolond Pierrot

Film: A Gyűrűk Ura, Star Wars, A sziget, Szédülés, Hanna

Rajzfilm: Pocahontas, Avatar:Aang legendája, Balto

Anime: Nana, Death Note, TT Gurren Lagann, The Melancholy of Haruhi Suzumiya, Paprika, The Girl Who Leapt Trough Time


„Zene ~ hangok összessége.
Célja a szépség megformálása, és érzelmek kifejezése.”


Hanna


Zene: dnb, anime és filmzenék, alternatív rock, néhány zúzósabb, meg mindenféle, ami kicsit megmozgat belül vagy kívül

Most épp: Florence + the Machine, Hans Zimmer, Adele, Norba


Művészek: Drisela, kéli, Windy-Asylum, Suzumi Aiko, Viria


Szóval mindezt összefoglalva:


"Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot. De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne, mint engem írás közben."

Meg Cabot

 

-------------------------------

Van még kérdés? Jöhetnek kommentben ;)

Utolsó szerk.: 2012.05.07.

„- Mindig is tudni akartam, mi valójában a film.

- A film olyan, mint egy csatamező. Szerelem, gyűlölet, erőszak és halál. Egyszóval: érzelem.”

Bolond Pierrot


Kategóriák

Ismertetők

Címkék

bemutatkozás , bloginfo , én , gyik , zora

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  Laura (Válasz erre)
    2012. 02. 08. 15:41

    Mik a kedvenc szerepjátékaid?
    Csak mert én sem vetem meg az ilyesmit ;D

  • 2.  CsacskaZora (Válasz erre)
    2012. 02. 08. 23:33

    @Laura: Óhh, végre egy kérdés! <3 Először is, sajnos csak egyetlen asztali szerepjátékkal kerültem közeli barátságba, ez pedig a Dungeons&Dragons, ami feledhetetlen élmény volt. Szerintem a legjobb fantasy RPG, de persze ezt könnyű úgy kijelenteni, hogy nem próbáltam a többit. (Van Gyűrűk Urás könyvem is, de valamiért nem mélyedtem el benne =/)
    Aztán jött a fórumos szerepjáték korszakom. Ahol megtanultam játszani, az a Martion (alomvilag.hu) volt - eleinte a magyar "Roxfortként" futott, de ha jól tudom, most már kiléptek a Harry Potter világból, azaz próbálnak kevésbé függni tőle. Nagyon szerettem! (Itt volt egy Zora nevű karakterem.)
    Ezután már annyira elvetemült lettem, hogy saját fórumokat csináltunk a barátaimmal, vagy csak simán msn-en játszottunk. (Belinkelhetném őket, de azt hiszem, többnyire már halottak ezek a fórumok, ahogy a sajátom is :( )
    Amit mindenképp kipróbálnék, ha lenne kivel és mikor, az a Shadowrun - ha valamit csípek, akkor az a cyberpunk.
    És ha lenne elég érdeklődő, szívesen csinálnék Avatar-os fórumot. De valószínűleg felesleges erőfeszítés.

  • 3.  Arishafici (Válasz erre)
    2012. 02. 15. 9:21

    Kedves Zora! Mit szólnál egy linkcseréhez?

  • 4.  CsacskaZora (Válasz erre)
    2012. 02. 15. 20:45

    @Arishafici: Az ilyen jellegű kérdéseket inkább a chatben tegyétek fel, ha lehet! :)

Mondja el mit érez ;)

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.